First - I'm fine

 Lassan lépkedtem lefelé a lépcsőn. Sötét volt az egész házban. „ Mikor leszel itt velem? " - kérdeztem magamban, amikor megláttam a falon lévő képet, amin mi voltunk. Megráztam a fejem és tovább mentem. Egy pohár vízzel tértem vissza a szobámba, s lerakva azt az éjjeli szekrényemre, dőltem vissza az ágyamba. Nem volt a legjobb tevékenységem, de akkor mégis nagyon élveztem a plafon bámulását. Az órák perceknek tűntek, idő közben megéheztem. Gyakorlatilag nem ettem egész nap... és már halálosan vézna vagyok.
A telefonom ébresztőjének sípoló hangja gorombán rántott ki mély álmodozásomból. Az éjjeliszekrényen kotorásztam, hogy elérjem a hangos tárgyat. Kikapcsoltam azt, majd visszatettem eredeti helyére. Felültem az ágyon, s körbenéztem a szobában. Felálltam, a szekrényhez sétáltam, kivettem egy fekete leggingset, egy bő, szintén fekete inget. Felvettem a ruhadarabokat, majd a fürdőbe sétáltam, megfésültem a hajam és kontyba kötöttem. A mosókagyló szélén észre vettem egy apró tárgyat. A könnyfátyoltól homályosan láttam, ahogyan remegő karral az éles tárgyért nyúltam, majd az ujjaim közé vettem.

Hosszú, csöndes másodpercekig csak figyeltem a kezemet, azután összeszorított fogakkal megvágtam magam. A fájdalom mézédes íze kellemesen csapott le rám, végre érezhettem mást is azon kívül, hogy mekkora egy romhalmaz vagyok. Elkapott a hév, többször is meghúztam a bőrömön a pengét.. A karomat kissé eltartottam magamtól, a vágott sebekből gyengén folyt a vér, amit kellemesen figyeltem.

-Ez mire jó?-hallottam magam mögött egy halk női hangot, mire hirtelen megfordultam. Eldobtam a apró tárgyat és egy csattanás jelezte, hogy földet ért. Nem hittem a szememnek, ugyanis Rydel állt az ajtóban. Lassan közelebb jött, felvette a pengét, amit eldobtam és felmutatta.-Ilyet többet a kezedben nem szeretnék látni.-mondta magabiztosan.-Rendben?-válaszul halványan bólintottam. Néma voltam, nem tudtam mit szólni. Meg voltam lepődve, és az még dobott is rajta, hogy megölelt. Ki vagy te, és mit műveltél Rydel Lynch-el? Jó, Rydel nagyon aranyos és megbocsájtó, de amit tettem... nem megbocsájthatatlan, de...
-Hogy hogy visszajöttél?-nem válaszolt, csak megragadta a karom és újra a mosdókagylóhoz húzott, mert a kezemből bőségesen ömlött a vér.-Nem kell segítened.-vettem le kezét az enyémről.-Ez már megszokott.
Egy törölközőt tekertem a csuklómra, aminek a felét belepte a vér...
-Neked a legjobb elfoglaltságod az öncsonkítás?-szólalt meg hirtelen.
-Mondhatjuk...-válaszoltam halkan, szűkszavúan.-Egyedül vagy?-kérdeztem, miután meghallottam egy hangot, ami lentről jött. Megrázta a fejét és adta is volna a választ, de valaki megakadályozta ebben. Mégpedig Ellington.
-Rydel...
-Most ne.-vágott a szavába Rydel, de továbbra is velem tartotta a szemkontaktust.-Most eljössz velünk. Oké?
-Hova?
-Koncertünk lesz.-meg sem várta a válaszom, megragadva a kezem elindult a bejárati ajtó felé. A lifttel mentünk le a földszintre és onnan pedig ki a jéghideg utcára.-Vedd fel a kabátom.-vette le a saját kabátját és nyomta a kezembe.
Elfogadtam és felhúztam magamra. Szinte lógott rajtam. Nem, ezzel nem Rydelre mondom, hogy dagadt, hanem én hasonlítok egy cérnára. Beszálltunk egy taxiba és csendesen vártuk, hogy odaérjünk a... nem is tudom hova. Talán a koncertre, talán hozzájuk... Ezt megtudtam, mikor kiszálltunk a taxiból.
A koncert helyszínén voltunk, és csak pár ember mászkált arra. A backstagebe mentünk, ahol már jóval nagyobb volt a sürgés-forgás. Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy ott lesz az a személy is, akit nagyon nem szerettem volna látni. Ross... aki miatt ilyen vagyok. Aki miatt vagdosom magam. Aki miatt nem látom az élet értelmét.

-Rydel... én a közeledben maradok, amíg itt vagy hátul.-közöltem vele, mire bólintott. Rydel már a ruhájában volt, ezért csak felrakott egy kis sminket és megcsinálta a haját...
Igen, többször is láttam őt, és még a szemkontaktust is felvettük egymással, de két másodperc alatt el is fordultam, bár nehezen sikerült. Francba, még most is a hatása alá tudok kerülni...
A zsebemben kezdtem el kutakodni és amikor megtaláltam azt a kis dobozkát, amiben rejtőzik egy pár szál cigi és egy gyújtó, kihúztam onnan. Már épp gyújtani akartam, amikor valaki kihúzta a számból és összegyűrte.
-Héé!-néztem fel Rydelre, aki anyás pózban állt előttem.-Mi van?-bunkón hangzott, de nem szándékosan.
-Egy; Itt tilos. Kettő; Ezzel csak a saját egészségedet rontod. Három; Nem tudsz olvasni?-mutatott a tükör feletti kis táblára, amire az volt írva, hogy: „ NO SMOKING " és egy kicsit össze is volt firkálva.
-És?-makacskodtam.
-Csak annyit kérek, hogy az én szemem előtt ne.-sóhajtott.
-Jó. Akkor majd a fellépésetek alatt.-vigyorogtam.

Prologue

 Szeretlek!

Rengeteg ember mondja, de egyesek nem érzik. Lássuk be, ezt sok híresség el is hiszi... mert túlságosan eluralkodik rajta az az érzés... Rajtam is eluralkodott, de egy átlagos lány vagyok. Nem híresség, vagy bármi egyéb. Elhittem, hogy ezt érezte. Vagyis csak állította. Mert nem volt igaz.

És most magányos vagyok, ugyanis... mindenkit elveszítettem, aki mellettem áll. Mentem a fejem után, és ez lett belőle. Elveszítettem a legjobb barátnőmet. Pisis korunk óta barátok voltunk. Rá kellett jönnöm, hogy nem ő a felelős, csakis én. Mindenért... De ki mondta, hogy itt vége az egésznek? 

Ez az egész történetnek a fele sem...